Úristen elértük az 1000-es létszámot!♥
Imádlak titeket!♥
7 körül keltem, Zayn akkor ébredezett. Sajnos ma 9-re kell menniük a TSZH rádióba .. Szóval sietnie kellett. Lezuhanyozott, megivott egy kávét, elszívott egy cigit aztán már szinte indult is. Persze Harry is.
Átmásztam Vikihez. Mind a ketten laptopoztunk. Neten nézelődtünk. A munkákat lestük. Végülis úgy döntöttünk hogy, vagy a Starbucksba megyünk dolgozni vagy Amnesiába. Ezek a legegyszerűbbek, és a legjobbak.
Mivel a Starbucks amerikai ráadásul Viki igazi vérbeli Los Angelesi én pedig éltem ott másfél évet. Reméljük sikerülni fog.
Nagy nehezen 9-re megírtuk az önéletrajzunkat. És még egy év van a suliból. Egy hosszú év.. Érettségivel.
Nah mindegy, beleírtam hány helyen jártam már és, hogy milyen nyelveken beszélek, akár egy kicsit is. Viki is rengeteg mindent tudott beleírni.
Anyának elküldtünk emailbe, hogy lenti gépről nyomtassa ki. Körülbelül 15 perc múlva már hozta 3-3 példányban nekünk. Egy oldalnyi szöveget írtunk.
10 körül lezuhanyoztunk, aztán elkészültünk. Mivel eléggé esőre állt az idő, kicsit amerikaisra fogtuk a stílust. Deszkás cipő, koptatott farmer, bő póló és rengeteg kiegészítő, na meg a felkötött haj.
Anya már megfőzte az ebédet, szóval ebédeltünk.
Láttuk hogy szakad az eső, anyától kértem pénzt és hívtam taxit. 5 percen belül meg is érkezett. Kifutottunk a kocsihoz és beszálltunk.
Fél óra alatt oda is értünk szokásosan. Bementem először a szoliba. 15-15 percet voltunk bent. Aztán átmentünk a Starbucksba.
- Hello! - köszöntünk Vikivel egyszerre.
- Sziasztok! Mit adhatok ?
- Igazából mi a diák állásra jelentkeznénk.- mondtam mosolyogva.
- Ó értem, gyertek velem. - mutatta az irányt felfelé.
Fent volt rajtunk kívül még 4 lány. Őszintén megvallva, mind ilyen kis hercegnő stílusú volt.
Körülbelül fél óra múlva mi kerültünk sorra. Bementünk az irodába.
- Jó napot !- köszöntem.
- Jó napot!- köszönt Viki.
- Sziasztok, üljetek le. Én Mrs. Gibben vagyok, de szólítsatok csak Selenának.
- Én Jenna Madison vagyok, ő pedig Viktoria.- leültünk.
- Szóval lenne pár kérdésem. - olvasta az önéletrajzunkat. - Látom Amerikából költöztetek ide. Ráadásul Los Angelesből. Hm... Szóval, először is szerintetek hogy bírnátok a feladatot?
- Én személyszerűen jól! - szóltam .- Imádom a Starbucksot, szinte a szerelmem. - mondtam kacagva. - Szeretnék nagyon itt dolgozni, hisz itt a hangulat is a legjobb és minden olyan amerikai. Pont olyan ahol szeretek lenni.
- Viktória és te?
- Egyszerűen csak Viki. Én is imádom a Starbucksot és egyszerűen egy csodás hely, szinte egy szentély.
- Ennek örülök lányok! Mikor tudnátok kezdeni ? Akár holnap ?
- Hát nekünk jó !
- Akkor reggel 9-re kell jönnötök. Hetente fogtok fizetést kapni. Majd lesz egy beosztás, ahova be kell írnotok magatokat. Szabadság nincs, az csak sima munka nélküli nap mikor nem jönnétek. Naponta 4-6 vagy 8 órát dolgozhattok. Ez tőletek függ. Mivel most 7-en vagytok, veletek együtt. Mindjárt lemegyünk és akkor a lányok megmutatnak mindent.
- Rendben . -szóltam mosolyogva.
Levezetett minket a kávé birodalmába ahogy ő nevezte. Rendes ember volt, de szigorú ha kellett. Mindenkit összehívott fentre, pár percre.
- Szóval lányok. Ő itt Stella, Audrina, Anabell, Hanna és Holly,
-Sziasztok!- köszöntünk egyszerre. - Audrina fintorral nézett ránk a többiek mosolyogtak.
- Ők pedig itt Viki és Jenna.
-Akkor mi megyünk is, köszönjük nagyon ! Viszlát. -nyögtem be hirtelen.
- Viszontlátásra. -mondta Viki.
- Sziasztok! - köszönt mindenki.. Kivéve Audrina.
Vettünk gyorsan egy-egy kávét. Aztán írtam anyának sms-t " Lett munkánk,holnap kezdünk!:) " ,. Nem írt vissza. De most nem érdekelt. Vásárolgattunk, hogy holnapra mit vegyünk fel. Bementünk New Yorkerbe. Találtunk tök laza farmerokat és felsőket. Persze megvettük mind. Rengeteg pénzt ott hagytunk. De nem érdekelt minket. Mert holnaptól dolgozni fogunk .
* 4-re értünk haza. Felvittük a cuccainkat. A Fiúk még sehol sem voltak... Bár most fáradt voltam, és holnap már a 8 órás meló. Gyors matekkal kiszámoltam hogy 5-ig leszünk ott. Alig várom már. Tisztára izgatott lettem.
Lementünk anyához és apához. Hugom szokásosan valami One Directionos játékkal játszott.
-Anyaaaa! Apaaaaaa! Van munkánk! Holnap kezdünk! -magyaráztam ott.
- Örülök neki. - mondta apa. - Remélem jól fog menni.
- Az biztos!- vágta rá Viki.
S ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
- Szia Kicsim!- szólt bele Zayn.
- Szia!
- Sajnos ma meg még 2 napig nem tudok kimenni hozzátok. Mivel el lettünk havazva. és csak rohangálunk, Sajnálom!
- Megértem! De vigyázz magadra! Szeretlek!
- Én is Téged ! De mennem kell ! Szia!
-Szia!
Zaynnel sem tudok lenni, na mind egy.
* 7 körül leültünk a laptop elé Vikivel, az erkélyen egy cigi és egy bögre kakaó társaságában. Facebookra kiírtam hogy : ' Starbuckssss holnaaap meghódítlak!♥" Kaptam rá vagy 20.000 lájkot és rengeteg komit. De nem érdekelt.
*8 körül bementünk a házba lezuhanyoztunk. Mivel rengeteg új ruhát vettünk próbálgattuk őket. Végül egy fehér bő póló és egy csőnaci mellett döntöttem. Viki egy barna bő pólót választott és egy koptatott farmert.
Felvettük a pizsinket és lefeküdtünk aludni. Mielőtt elaludtam volna fél 8-ra állítottam ébresztőt. Aztán elaludtam ...
*Reggel már Viki készülődött mikor felkeltem.
-Hány óra?
- Negyed 8. - mosolygott.
- Úú értem! - másztam ki az ágyból.
- Elmentem lezuhanyoztam, fogat mostam, a hajam felkötöttem, felvettem a ruhám, és egy kis sminket dobtam magamra.
- Te mit viszel? -kérdeztem csodálkozva.
- Hát egy váltó felsőt. Cigit, parfümöt, telefontöltőt, meg ilyeneket.
-Oké akkor én is azt viszek!-mosolyogtam.
8-ra kés is lettünk.
Lementünk ettünk gyorsan egy kis müzlit.
Ma kivételesen mivel már nem sok pénzünk volt busszal mentünk be a városba..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése